2017. március 17., péntek

Egy reprint sorozat margójára...

Ha valaki érdeklődik a 19. század második fele és a II. világháború között megjelent rendőrségi témákkal foglalkozó könyvek iránt - főleg, ha még mellette kutatói ambíciói is vannak - az nincsen könnyű helyzetben! A korabeli könyvek viszonylag ritkák, maximum néhány könyvtárban lelhetőek fel, vagy ha elég szemfülesek vagyunk és van rá pénzünk, akkor néha horrorisztikus áron megvásárolhatóak bizonyos antikváriumok kínálatából. A helyzeten a digitalizáció segíthetne, de ennek feladatát eddig még senki sem érezte magáénak, így jelenleg elektronikusan csak néhány cím érhető el a neten. Pedig a szerzői jogi akadályok többnyire már elhárultak a munka megkezdése elől.. (Azt már mondanom se kell, hogy a folyóiratok tekintetében sem jobb a helyzet, sőt…)


Éppen ezért örvendetes az a tény, hogy néhány évvel ezelőtt a Tudáspolc Kiadó gondozásában elindult a „Budapest Százéves Titkai” c. könyvsorozat, mely a Tábori Kornél hírlapíró és Székely Vladimír rendőrfogalmazó könyveinek reprint kiadását tűzte ki céljául. A szerzőpáros az 1900-as évek elején egy sor, a főváros bűnügyi helyzetével, problémáival foglalkozó művet írt. A könyvek autentikus források alapján, első kézből származó információk felhasználásával íródtak. Könyveik tartalma izgalmas, érzékeny egyensúlyt tartanak a szociográfiai hűség és az olvasmányosság között. Mondanivalójuk ma is érvényes lehet.

Az ötlet Székely Vladimír családjától származik, az utódok gondolták úgy (Székely Vladimír, az unoka és Székely Borbála és Veronika, a dédunokák), hogy a felmenő iránti tisztelet kifejezéseként új kiadásban jelentetik meg a könyvsorozatot. A sorozat igényes formában indult el, kemény kötéssel és nem egyszerű facsimile kivitelben, hanem újból szedték a kötetek szövegét, teljes szöveghűségre törekedve. A kezdeményezés remek, hiszen általa számos, egyébként már a feledés homályába vesző mű kerülhet az érdeklődők kezébe. Azt hiszem, sok hasonlóra lenne szükség a jövőben!

Eddig 4 kötet jelent meg, ezekről majd szeretnék alkalom adtán egy-egy bejegyzésben is megemlékezni, hátha kedvet kapnak az erre tévedők az elolvasásukhoz. Nem is beszélve az egyik szerzőről, Székely Vladimírról, akinek számtalan szakcikket és kötetet köszönhet az utókor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése